Esküvői ötletek

Esküvő ötletek – 5+2 tipp, hogyan tedd még emlékezetesebbé

Esküvő ötletek – 5+2 tipp, hogyan tedd még emlékezetesebbé a vendégek számára

Egy esküvő nemcsak rengeteg szervezéssel jár, de egyúttal kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy résztvevői végre szabadon kibontakoztassák magukat. Bár vannak, akik pont azt szeretik benne, hogy egy sok évszázados hagyományt élhetnek meg ők maguk is, sokak inkább ellenkezőleg. Ezek a párok inkább arra törekszenek, hogy megbontsák a szokást. Olyan élményt akarnak szerezni a résztvevőknek, amit soha életükben nem fognak elfelejteni. Korábban adtunk már tippeket arra, hogyan lehet egy klasszikus esküvőt is feldobni kicsit, a boldog pár számára.

De az is lehet, hogy inkább az a vágyad, hogy ne ti legyetek a középpontban, hanem a meghívottak. Ha őket szeretnéd kényeztetni, ez a cikkünk neked szól. Most lássunk néhány olyan extra tippet, melyek ugyan nem feltűnőek, ám feltétlenül vendégeid komfortérzetét szolgálják.

 

1. Használd a személyes varázsodat!

Kezdjük rögtön egy banális, ám annál hatásosabb trükkel: üdvözölj minden egyes vendéget személyesen! Bár ez egyértelműnek hangzik, sokszor a rengeteg történés közepette a házasulandók megfeledkezhetnek róla. Pedig hidd el, sok múlhat a megítéléseden emiatt a meghívottak körében.

2. Gondolj a kevésbé táncos lábúakra!

A szertartás és vacsora utáni időszak legtöbbször a féktelen bulizásról szól. Ám nem biztos, hogy mindenki élvezi a szertelen ugrándozást. Érdemes az ő érdekeit is figyelembe venni: különíts el a számukra egy kis „lounge” helyiséget. Itt nyugodt körülmények között tudnak egymással a rég nem látott ismerősök csevegni – hidd el, ezért nagyon hálásak lesznek neked!

Esküvő ötletek
Esküvő ötletek, a kevésbé táncosabb vendégek számára egy zenekar vagy a külön beszélgetős szoba lehet a megoldás.

3. Azért a partizókat se hanyagold el!

Természetesen az aktív kikapcsolódást kedvelőknek is kijár egy kis extra törődés. Dobd fel a bulit egy kis kívánságműsorral! Egy jól választott dj biztos megteszi azt a szívességet, hogy figyeli a hangulatot, és mikor úgy érzi, közbelép. Innentől a vendégek választhatnak zenét. Ezzel elérheted, hogy biztosan mindenki megtalálja a kedvencét!

Esküvő ötletek
Esküvő ötletek –  Gondolj azokra, akik táncosabb lábúak, nekik is legyen lehetőségük a mulatozásra.

4. Kovácsold össze a társaságot!

A tánc és zene egy darabig jó lehet. De ha például tartasz egy kis szünetet, amikor közös társasjátékokat – például activityt vagy jengát játszotok, az kiváló változatosság lehet. A bulizók kicsit kifújhatják magukat, és együtt, mindenki közösen élvezheti a jó hangulatot.

5. Gondoskodj egyszerű, de nagyszerű kényelmi eszközökről!

Az apróbb figyelmességek az esküvő során ugyancsak rendkívül hasznosak lehetnek.

      1.  ha például kültéri a helyszín

Mikor lemegy a nap, váratlan lehűlést okozhat. Ilyenkor sokan hálásak lesznek, ha igénybe vehetik az előre kikészített takarókat a megfázás ellen.

Vagy egy forró nyári napon, amikor a Nap tetőzik az égen, nincs jobb ajándék, mint néhány napernyő az érzékenyebb bőrűeknek.

      2. könnyen lemerülhet a telefon

A sok izgalmas eseményt biztosan mindenki meg akarja majd örökíteni. Készülj mobiltelefon-töltőállomással, így neked sem kell attól tartanod, hogy bármilyen élmény elvész az esküvődön!

Esküvői ötletek
Esküvő ötletek, tedd még emlékezetesebbé a vendégek számára is a nagy napot!

Bejelentkezés, időpontkérés a Júlia Esküvői Ruhaszalonba:

Cím: Budapest, VI. kerület, Teréz krt. 47. 1. em. 1. ajtó
Telefon: +36-1-704-0091
Mobil: +36-20-357-2296
Kapcsolattartó: Tari Mária Irén szalonvezető
Nyitva tartás: H-P: 10h-18h Szo: 10h-14h
 A  Júlia Esküvői Ruhaszalonban kedvükre válogathatnak a kedves leendő Menyasszonyok a különböző stílusú esküvői ruhák közül. Szakértelmünkkel és több évtizedes tapasztalatunkkal segítünk megtalálni mindenki számára a megfelelő stílusú menyasszonyi ruhát, amely az egyéniségéhez, alakjához a legmegfelelőbb.
 Bejelentkezés személyesen, telefonon is lehetséges, valamint e-mail és FB oldalunkon is várjuk a kedves érdeklődők megkeresést.